Folyamatosan lépnek életbe a felülvizsgált PEM származási szabályok
A pán-euromediterrán preferenciális származási szabályokról szóló, 23 ország és az Európai Unió között 2013-ban létrejött regionális egyezmény (PEM) célja a résztvevők közötti számos kétoldalú megállapodás származási szabályainak egyszerűbb módon történő egységesítése volt azáltal, hogy az országok közötti szabadkereskedelmi megállapodásokban a származási szabályokat a PEM konvencióra történő hivatkozásra módosították, így az azonos származási szabályrendszer bevezetéséhez nem volt szükséges egyesével módosítani a kétoldalú megállapodásokat.
Azonban ami a módszer előnye (egyetlen, minden résztvevő által elfogadott egységes szöveg), a modernizálási kísérlet során a hátrányává is vált, mivel a konvenciót csak az összes fél egyhangú döntésével lehetne megváltoztatni.
Miért van szükség a változtatásra?
A PEM konvenció származási szabályozása mára elavultnak mondható, aktualizálása nélkül versenyhátrányba kerülne az egész régió. A szerződő országok és az EU tárgyalásokba kezdett, hogy a származási szabályrendszert modernizálják, és ezáltal hozzáigazítsák napjaink gazdálkodói igényeihez. Azonban az egyeztetések során nem született meg a teljes egyetértés az új előírásokról, így a PEM-et nem lehet egyelőre módosítani. A változást óhajtó résztvevők nem szerettek volna lemondani a módosításokkal járó előnyökről, ezért azt a megoldást találták ki a helyzet áthidalására, hogy az EU és a változtatásokkal egyetértő országok a kétoldalú megállapodások jegyzőkönyveibe a PEM-re hivatkozó származási szabályok mellé, azokkal párhuzamosan az „A” függelékbe fogalmazták bele az ún. átmeneti szabályokat. Ezek a jegyzőkönyvek jelenleg egyidejűleg tartalmazzák a PEM-re történő hivatkozást, és a modernizált, egyszerűsített átmeneti szabályokat is. Ezáltal egy kettőzött szabályrendszer jött létre, amelyek közül a választás kizárólag a gazdálkodó döntésétől függ, de a két szabályrendszert nem lehet keverni. Szállítmányonként dönthet a gazdálkodó, hogy a PEM előírásai vagy az átmeneti szabályok szerint kíván származást igazolni, természetesen csak azon országok esetében, amelyeknél már hatályba léptek az átmeneti szabályok.
- Az átmeneti szabályokat 2021.09.01-től alkalmazó országok:
- Albánia,
- Feröer-szigetek,
- Grúzia, Izland,
- Jordánia,
- Palesztina,
- Norvégia,
- Svájc
- A többi megállapodás hatálybalépésének időpontja:
- 2021.09.09-től: Észak-Macedónia
- 2021.11.16-tól: Moldovai Köztársaság
- 2021.12.06-tól: Szerbia
- Azok az országok, amelyeknél a származási jegyzőkönyv módosítása folyamatban van:
- Bosznia és Hercegovina,
- Egyiptom,
- Izrael,
- Koszovó,
- Libanon,
- Montenegró,
- Törökország,
- Ukrajna
Az átmeneti szabályok főként a teljes kumuláció, a vámvisszatérítés tilalma, a gyártelepi ár meghatározása, és a változtatás tilalma területeken hoznak változást, de módosulnak a listás szabályok, a tűréshatár meghatározott százaléka, valamint a könyvelés szerinti elkülönítés lehetősége is. Kevés kivételtől eltekintve az átmeneti szabályok rugalmasabbak, egyszerűbbek és megengedőbbek, mint a PEM konvenció szabályai, de nem jelenthető ki automatikusan minden termék esetében, hogy ami a régi, szigorúbb szabályok szerint származónak minősült, az származó lesz az új szabályok szerint is. Így a két szabályrendszer egymás mellett élése fokozott figyelmet és plusz adminisztrációt igényel a gazdálkodóktól. A származási igazolások esetében elengedhetetlen információ, hogy mely szabály szerint származó a rajta szereplő termék, azaz mely szabályrendszer alapján került kiállításra az igazolás. Amennyiben a régi szabályrendszer, azaz a PEM konvenció származási szabályai alapján minősül egy termék származónak, akkor nincs szükség semmilyen módosításra vagy plusz információ feltüntetésére a származási igazolásokon. Azonban ha az új, átmeneti szabályok alapján kalkulálta a gazdálkodó származó státusúnak a termékét, azt fel kell tüntetnie az igazoláson az „átmeneti szabályok” (angolul: „transitional rules”) szövegnek az adott igazoláson előírt helyen történő szerepeltetésével.
Arra is figyelemmel kell lenniük ezután azoknak a gazdálkodóknak, akik partnerüktől kapott származási igazolás alapján kalkulálják saját terméküket származó státusúnak, hogy a partnerüktől kapott származási igazolásokon mely szabályrendszer szerint kalkuláltak, és ez hogyan vehető figyelembe a saját igazolásuk kiállításakor.
Remélhetőleg a kettőzött szabályrendszert a közeljövőben teljes egészében fel tudja váltani az új, modernebb és egyszerűbb szabályrendszer, azonban addig is érdemes figyelemmel kísérni a változásokat a helyes származási kalkulációk és igazolások elkészítése érdekében.
Ha a témában kérdése merült fel, vagy részletesebb tájékoztatásra, további információkra van szüksége, szakértőink állnak rendelkezésére a e-mail-címen.
Készítette: Patyik Tímea