Nyári és téli leállásra is számíthatunk a NAV-nál
A bírósági törvénykezési szünethez hasonló, a hivatali-, közigazgatási eljárásokra vonatkozó igazgatási szünetet szabályozó törvény került kihirdetésre. A 2023. évi XXVI. törvény célja, hogy az állami-, és önkormányzati szervek nyári és karácsonyi szünetet tarthassanak.
A törvény megadja az igazgatási szünet kereteit és felhatalmazza a kormányt, hogy rendelettel rendelhessen el igazgatási szünetet és meghatározza az igazgatási szünet időszakát.
Az igazgatási szünetet elrendelő Korm. rendeletet a tárgyévet megelőző év december 15-ig ki kell hirdetni. 2023-ban csak téli igazgatási szünet rendelhető el, melynek elrendeléséről szóló Korm. rendeletet a törvény hatálybalépésétől (2023. június 2-től) számított 90 napon belül kell kihirdetni.
Az igazgatási szünet alatt a hivatalok nem látják el feladataikat és az ügyfélfogadás is szünetelni fog. A szünet időtartama nem számít bele az ügyintézési határidőbe. Ez azt jelenti, hogy a hivatalokban „meg fog állni az élet”. Az igazgatási szünet alatt nem kell biztosítani, hogy az elektronikus ügyintézés keretében a hivatali tárhelyre érkezett üzenetek minden munkanapon átvételre kerüljenek.
Mivel az igazgatási szünet alatt az ügyféloldali határidő nem szünetel, és a törvénybe csak a keresetindítási határidő szünetelését tették bele, ezért az egyéb határidős beadványokat/kérelmeket (pl. fellebbezés) célszerű határidőben benyújtani (postán vagy elektronikus úton, mivel a hivatal zárva lesz).
Ha a kormány el is rendeli az igazgatási szünetet, az adott hivatalt felügyelő miniszter szabad kezet kap annak meghatározására, hogy mennyiben működik majd az adott hivatal, mert vannak olyan feladatok, amelyeknek az elvégzése halaszthatatlan.
A jövőben készülni kell tehát arra, hogy mind nyáron, mind télen, hosszabb és lassabb lesz az hivatali ügyintézés.
Készítette: Varga Péter szakértő