Bireg jogszabályváltozás
Bár mi már letettünk róla, tegnap éjjel mégis megváltoztatták a Bireg-gel kapcsolatos rendeletet. A módosításokat a 18/2021. Kormányrendelet tartalmazza. Ennek értemében nem szükséges a Biregben regisztrálni az olyan nemzetközi közúti fuvarokat, amelyeket közösségi engedély hatálya alatt folytatnak.
A módosított rendelet értemében a Magyarország területét érintő, díj ellenében, vagy saját számlás nemzetközi közúti áruszállítást végző, 3,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek, valamint a Magyarország területén végzett kabotázs fuvarozást végző tehergépjárművek a kötelezettek, amennyiben a szállítást CEMT, vagy bilateriális engedéllyel végzik.
A saját számlás nemzetközi árutovábbításnál az eddigi 7,5 tonna határt lecsökkentették 3,5 tonnára.
CEMT vagy bilateriális engedéllyel lehet kizárólag fuvarozni közúton megvalósuló árumozgás esetében, minden olyan nemzetközi viszonylatban, amely nem az EU területén belül történik vagy nem EU-ból származó fuvarozó végzi. Ezeket az engedélyeket a feladóknak és címzetteknek eddig is ellenőrizniük kellett. Ennek pontos mikéntjéről az MKFE oldalán található bővebb tájékoztatás, ahol egy engedélykötelezettség-kereső is rendelkezésre áll, amellyel konkrét relációkban fellépő kötelezettségeket lehet ellenőrizni a fuvarozó honossága alapján (https://www.mkfe.hu/hu/engedelykotelezettsegkereso ).
Az ellenőrzési kötelezettség ezen fuvarok esetében bővül tovább a Bireg regisztráció ellenőrzésével.
Az egyetlen problémát az jelenti, hogy a módosító rendelet február 4-én lép hatályba. Ennek értelmében február 1-3. között még a közösségi engedély hatálya alatt folytatott nemzetközi fuvarokat is regisztrálni kell, így mind az EU-s mind a magyar fuvarozók számára fennáll a Bireg kötelezettség. A kérdéses 3 nappal kapcsolatban megpróbáljunk megkeresni az Innovációs és Technológiai Minisztériumot. Az eredményről újabb tájékoztatást küldünk.
Gombás Otília