Barta Andrea

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Vámszakértő

1998-2002 közlekedési szakközépiskola, műszaki logisztikai menedzser, KOTK vámügyintéző 2008.

2007-től 2012-ig majd 2016-tól ismét a cégnél dolgozik. Először adminisztrátorként majd vámügyintézőként kezdett a legnagyobb létszámú területi irodán. Itt csoportvezető majd irodavezető lett.

Magasszíntü ismereteket szerzett a nagyvállalati projektek felkészítési, bevezetési folyamataiban. Utólagos ellenőrzésekben való részvétel, módosítások, utólagos eljárások végzése erősségei közé tartoznak.

Több földrészen szerzett vám és logisztikai ismereteit hasznosítva tért vissza a céghez.

Jelenleg a cég több kiemelt nagyvállalati ügyfele részére dolgozó vámcsoport munkáját felügyeli és a megbízók folyamatait tanácsadóként támogatja.

A normál és az egyszerűsített vámeljárásokat távoli eléréssel illetve felhő alapú szolgáltatás alkalmazásával szervezi.

Erősségei, magasszíntü ügyfélkapcsolatok kezelése, folyamatszervezés, utólagos eljárások. Pályakezdők, új belépők szakmai felkészítése, beillesztése, szakmai mentorként történő minősítésük.

Vállalati felkészítő képzésekben trénerként működik közre.

Szakterület:

  • Vámeljárások
  • Egyszerűsített eljárások
  • Utólagos eljárások
  • Származás
  • EKAER

Nyelv:

  • angol

Bodnárné Köteles Katalin

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Csoportvezető

1983 rendszerszervező (Pénzügyi és Számviteli Főiskola),1983-1985 ÉPFU/folyamatszervező, 1985-1993 ÉPTEK/szervezési folyamatszervező.

1996 vámügyintéző (1996) és termékdíj-ügyintéző (2010) végzettségekkel rendelkezik.

2007 óta dolgozik a cégnél. Vám és környezetvédelmi termékdíj ügyintézőként kezdett, majd különböző beosztásokban foglalkozott a megbízók ügyeinek intézésével.

Erőssége az ügyféli rendszerek és a céges vámrendszerek közötti közvetlen kapcsolat megteremtése, működtetése. Készletnyilvántartások felállítása, kezelése.

Bevalláskészítés. Önbevallások, elszámolások, önrevíziók készítése. Kockázat meghatározása, utólagos eljárások.

Szakterület:

  • Normál és egyszerűsített vámeljárások
  • Termékdíj ügyintézés
  • Folyamat felügyelet

Nyelv:

  • német

Csapóné Blanár Gabriella

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Szakértő

1999 pénzügyi ügyintéző, 2001 vámügyintéző, külkereskedelmi ügyintéző végzettségű.

2004 óta dolgozik a cégnél. Először vámügyintézőként kezdett a cég legnagyobb vámcsoportjában, majd különböző beosztásokban tevékenykedett. Jelenleg auditor – a belső ellenőrzés vezetője.

Újraépítette a cég egyik vámcsoportját, megszervezte a napi folyamatokat, majd vezette a csoport munkáját. Ezt követően a cég egyik meghatározó üzleti partnere, feldolgozási tevékenységet végző nagyvállalatnál kihelyezett iroda csoportvezetője lett.

Erőssége, a vámeljárások egyszerűsített formában történő lebonyolítása, különleges eljárások elszámolása. Egyszerűsített módon működő ÁFA adóraktár működtetése. Magasszíntű kapcsolattartás a megbízókkal.

Pályakezdők, új belépők szakmai felkészítése, beillesztése, szakmai mentorként történő minősítésük.

Szakterület:

  • Belső ellenőrzés
  • Vámeljárások
  • Különleges eljárások
  • Elszámolások
  • Folyamatfelügyelet

Nyelv:

  • német

Malomsoki Tibor

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Vám és környezetvédelmi termékdíj szakértő

Pannon Szakközépiskola (vámügyintézői képesítés) 2002, Dél-Balatoni Szakközépiskola (Marketing-és reklámügyintézői), Hulladékgazdálkodási ügyintéző.

2004 óta dolgozik a cégnél. Vámügyintézőként kezdett a legnagyobb létszámú területi irodán. Itt csoportvezető majd irodavezető lett.

Jelenleg a cég egyik kiemelt nagyvállalati ügyfelénél dolgozó vámcsoport munkáját felügyeli és a megbízó folyamatait tanácsadóként támogatja.

Erősségei, az egyszerűsített vámeljárások, gazdasági majd különleges vámeljárások elszámolása. Környezetvédelmi termékdíj ügyek kezelése

Belső tarifa szakértői csoport tagja.

Magasan felkészült Vámtarifa szakértő. Vállalati felkészítő tréningeken, szakmai tréner.

Szakterület:

  • Vámtarifa
  • Különleges vámeljárások elszámolása
  • Folyamattervezés
  • Környezetvédelmi termékdíj ügyek

Nyelv:

  • angol

Patyik Tímea

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Adótanácsadó, szakértő

Művelődésszervező (ELTE 2005), Értékesítési vezető-asszisztens 2001, Részmunkaidős asszisztens 2003, Adótanácsadó 2016

2008-tól dolgozik a cégnél. Ügyviteli területen ügyintézőként kezdett dolgozni. Munkaüggyel, HR tevékenységgel, számvitellel, bérügyintézéssel foglalkozott.

Későbbiekben az ezen ügyekkel foglalkozó csoport vezetését látta el.

Adózási területen képezte magát, a cég ezen, tevékenységét irányító szakértő. Folyamatok szabályozásával, racionalizálásával foglalkozik.

Adózási ügyekben tanácsadást végez.

Szakterület:

  • Munkaügy
  • TB
  • Számvitel
  • Közvetett adók

Nyelv:

  • német
  • olasz

Gombás Otília

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Vám és EKAER szakértő

BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karának nemzetközi gazdálkodás, majd Pénzügyi Karának pénzügy mesterszakán, illetve az ELTE jogi karának angol nyelvű Jogi szakokleveles nemzetközi és európai adózási szakember képzésén szerzett diplomát. Termékdíj ügyintéző képesítést a KOTK Oktatási központban szerzett.

Főiskolai alapképzés elvégzése óta (2010) a vám- és közvetett adókkal kapcsolatos adminisztratív szolgáltatásokat és tanácsadást nyújtó cégünknél dolgozik.

Az elmúlt 6 évben, mint vámszakértő végzi munkáját. Több, az új Uniós Vámkódex bevezetését célzó projektben vett részt.

Különösen érdeklik az EU-s és nemzetközi kereskedelemszabályozási kérdések. Tanácsadóként elengedhetetlennek tartja az uniós és nemzeti jogszabályok kimerítő ismeretét, oktatóként a gyakorlati kérdések megválaszolását tartja elsődlegesnek.

Tanácsadói feladatai mellett a cég ügyintézési tevékenységének irányításában is szerepet vállal, az egyik meghatározó üzleti partner cégnél, exportra termelő nagyvállalatnál működő területi iroda felügyeletét és a megbízó tevékenységének szakmai támogatását látja el.

Nagy számban tart vállalati felkészítő képzéseket elsősorban származás és EKAER témákban. Az MLBKT SCM Tréning Központ trénere.

Szakterület:

  • Származás
  • EKAER
  • AEO – és egyéb vámhatósági engedélyezés

Nyelv:

  • angol
  • német

Varga Péter

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

Vám és Jövedéki szakértő.

Jövedéki ügyintéző 2004, Vámügyintéző 2008, Termékdíj-ügyintéző 2010, Logisztikai ügyintéző szakmai képesítésekkel rendelkezik.

10 éves Vám- és Pénzügyőrségnél eltöltött szolgálati viszony után, 1998 óta dolgozik cégünknél.

Vámügyintézőként kezdett, majd, exportra termelő nagyvállatoknál, cégünk megbízás alapján ügyintézést folytató kihelyezett irodáin, csoportvezetőként végzett irányítási tevékenységet.

Az elmúlt több mint 10 évben a cég Központi Irodájában vámhatósági engedélyezéssel, jogszabálykövetéssel, AEO felkészítéssel, projektek vezetésével szakértői tevékenységgel foglalkozik.

Belső folyamatok, szabályzatok egyik nevesített felelőse.

Új munkavállalók beépítésével, szakmai felkészítésével foglalkozó „mentor program” vezetője. Belső szakmai minősítő képzés vezetője.

Magasan felkészült szakember. Külső vállalati képzéseken trénerként, OKJ tanfolyamokon óraadó tanárként működik közre.

Szakterület:

  • Vámeljárások, vámhatósági engedélyezés, ellenőrzés
  • Különleges eljárások
  • Vámtarifa
  • Jogorvoslati ügyek
  • Jövedéki tevékenység

Nyelv:

  • angol

2016 © Uniós Vám
“Üzleti