Tájékoztató a kettős felhasználású termékekről
A cikksorozatunk első részében szeretnénk általánosságban bemutatni a kettős felhasználású termékekre vonatkozó hatályos szabályozást.
A kettős felhasználású (dual use) termékek azok a termékek, amelyek a polgári célú felhasználás mellett alkalmasak katonai célú felhasználásra is. Ide tartoznak – többek között – a hagyományos és tömegpusztító fegyverek, valamint az azok célba juttatására szolgáló eszközök gyártására, kifejlesztésére alkalmas termékek, illetve azok a termékek, amelyek felhasználhatók nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverek vagy hordozóeszközök tervezésére, fejlesztésére, gyártására, alkalmazására.
A fentiekből adódóan ezeknek a termékeknek kereskedelmét különböző nemzetközi megállapodások, valamint uniós és nemzeti jogszabályok korlátozzák. Az érintett termékek forgalmára az alábbi jogszabályok rendelkezései az irányadók.
- a korábbi alaprendelet (428/2009/EK) helyébe lépő, 2021. szeptember 9-től hatályos 2021/821/EU parlamenti és tanácsi rendelet a kettős felhasználású termékek kivitelére, az azokkal végzett brókertevékenységre, az azokkal kapcsolatos technikai segítségnyújtásra, valamint azok tranzitjára és transzferjére vonatkozó uniós ellenőrzési rendszer kialakításáról
- 13/2011. (II. 22.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről
A termékkör unión kívüli és unión belüli forgalma egyaránt engedélyköteles, így a korlátozás érinti mind az export, mind az import irányú forgalmat, melyre a vámkezelés során figyelemmel kell lenni. A kettős felhasználású termékek kivitele, újrakivitele, tranzitja, transzfere, az azokhoz kapcsolódó brókertevékenység és technikai segítségnyújtás uniós, míg ezen termékek behozatala nemzeti szabályozás alá esik.
A kettős felhasználású termékekre vonatkozó engedélytípusok az alábbiak.
Kivitel esetén:
- Egyedi Exportengedély: egy exportőrre, egy címzettre, egy végfelhasználóra érvényes és meghatározott termékre adható ki
- Globális Exportengedély: egy exportőrre és egy vagy több rendeltetési országra, konkrét termékkörre, általában mennyiségi korlátozás nélkül adható ki
- Uniós Általános Exportengedély: a tanácsi rendelet IIa.-IIf. mellékletében felsorolt termékek és feltételek, valamint rendeltetési országok esetén használható és csak előzetesen regisztrált gazdálkodók vehetik igénybe
- Nemzeti Általános Exportengedély: a tanácsi rendelet I. mellékletében szereplő, Magyarországra és az unióra biztonsági kockázatot nem jelentő termékek és rendeltetési országok esetén állítható ki, melyet csak regisztrált gazdálkodók alkalmazhatnak
Behozatal esetén:
Alapvetően nem engedélyköteles, de az alábbi esetekben Nemzetközi Importigazolás (és annak mellékletét képező Szállítási Tanúsítvány) benyújtása szükséges:
- ha az exportőr vagy származási ország hatósága igényli a kiállítását
- ha a termék a tanácsi rendelet I. mellékletének 0. kategóriájában, nukleáris anyagként szerepel
Az engedélyeket Magyarországon a BFKH Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Exportellenőrzési Osztálya (1124 Budapest, Németvölgyi út 24., https://mkeh.gov.hu) adja ki, jelenleg papír alapon. Az export engedélyek az unió valamennyi tagállamában érvényesek.
Az engedélyköteles kettős felhasználású termékek körét a 2021/821/EU rendelet I. melléklete tartalmazza. A rendelet a termékeket 10 termékkategóriába sorolja (pl. elektronika, számítógépek, távközlés és információbiztonság, szenzorok, navigáció stb.), az árukhoz rendelt ellenőrzési jegyzékszámok, illetve azok részletes műszaki paraméterei – vagyis nem a termék vámtarifaszáma – alapján.
A korlátozással érintett termékek integrálásra kerültek a vámtarifaszámokhoz, így a TARIC rendszerben elérhetők a termékek ellenőrzési jegyzékszámai, illetve a kiviteli és behozatali engedélykötelezettségre vonatkozó információk is. Ezen kívül az EU Bizottsága segédletként a TARIC-kód és a dual use kódok közötti megfelelési listát is közzétett.
Mivel egyes termékekről rendkívül nehezen állapítható meg, hogy azok engedélyköteles kettős felhasználású terméknek minősülnek-e, ezért megoldást jelenthet, ha a gazdálkodó – az érintett termék szállítását vagy megrendelését megelőzően – az ügylet engedélyköteles voltának tisztázása érdekében állásfoglalás iránti kérelmet nyújt be az engedélyező hatósághoz. Az engedélyező hatóság a benyújtott kérelem alapján írásos szakvéleményt ad arról, hogy a tervezett ügylet a tanácsi rendelet hatálya alá tartozik-e vagy sem.
Ha a témával kapcsolatban kérdése merülne fel, vagy részletesebb tájékoztatásra, további információra van szüksége, szakértőink állnak rendelkezésére a e-mail-címen.
Készítette: Varga Péter szakértő