Megértjük egymást?

Megértjük-e egymást a munkahelyen? – Tudunk-e egymással megfelelően kommunikálni?

Van- összefüggés az utóbbi időben cégünknél is tapasztalható belső fluktuációval?

 

Talán már megszokott dolog cégünknél, hogy különböző események, történések előfordulása esetén az ilyenkor bennem összegyűlő gondolatok, vélemények összegződnek és egyszer csak megérnek és írásos formában kikívánkoznak.

Jó-e ez így írásban?

Aki ismer tudja, hogy az a jobb, ha ilyenkor gyorsan túlesünk rajta. Persze többen tudják, hogy ezt a pillanatot már megelőzi a szemlélődés, eseti hangos véleménynyilvánítás időszaka. Így van ez most is.Amúgy pedig ez az írásos forma tűnik a legmegfelelőbbnek a dologok levezetésre. Ha sikerül a bennem lévő lendületet és gondolatokat megfelelően összegezni, akár még ajánlásokat, ne adj isten megvalósítható javaslatokat és gyakorlatokat közvetíteni akkor az akár hasznos is lehet mindannyiunk számára.

Na kezdjünk bele!

Lehet, hogy az, ami itt jön az a gondolatsor végén is lehetne, de nekem ez jutott először eszembe:

 

Megértjük-e egymást?

 Tényleg érdekel, megértik-e az emberek egymást az életben?

Magán-, köz-, munkahelyi-, nemzeti-, történelmi-, kulturális-, világpolitikai-, vallási ügyekben, hogy csak így egy rendezetlen felsorolásba helyezzem a kérdést.

Nézzük a mostanában a tömegtájékoztatásban rendszeresen idézett európai és kiemelten nemzeti keresztény világnézet oldaláról megközelítve.

Pünkösd -amúgy még odébb van- a Szentlélek kiárasztásának ünnepe, az egyház születésnapja,

a húsvétot követő ötvenedik nap.

Eredetileg, mind sok más is, ez is a zsidó nép ünnepe volt, előbb a befejezett aratást, később a Sinai-hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték.

Hogy jön ez most ide, ehhez a témához?

A keresztény egyház pünkösdöt annak emlékére tartja ünnepként, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek ekkor szállt le az apostolokhoz.

A bibliai történet szerint az apostolok épp aznap összegyülekeztek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Ezután Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek.

Pünkösd a Szentlélek által nekünk ajándékozott közös nyelv, a megértés, az Istenre és egymásra találás ünnepe.

Szóval ezért mégis csak ide illik, fejtegetéseim elindításához!

Tudni illik, nélkülözhetetlen a közös nyelv ahhoz, hogy jobban megértsük egymást például a családban, a munkahelyen vagy a vallási, a nemzeti, társadalmi ügyekben.

 

Milyen megállapításokat tudunk ebből levonni

Ma, amikor a kommunikációt számtalan intézményben, kurzuson oktatják, egy állás megszerzésénél a jó kommunikációs készség alapvető követelmény.

Mégis, mintha sok hiányosságunk volna ezen a téren.

Egy nyelvet beszélünk, mégsem értjük meg egymást.

Mellébeszélünk, kibeszélünk, összebeszélünk, elbeszélünk egymás mellett éppen csak a megértés hiányzik.

Családi, rokoni, baráti és munkatársi kapcsolatainkban gyakran előfordul, hogy másként gondolkozunk, mást értünk ugyanazon a dolgon és még nem szóltam arról, amikor esetleg a nem-jó szándék is ókor-ókor vezérel bennünket.

Kérdés kaphatunk, esélyt arra, hogy egymásra találjunk a lényeges dolgokban, hogy oda forduljunk, megértsük vagy legalább próbáljuk megérteni egymást?

Igyekszem a továbbiakban azt bebizonyítani, hogy igenis van erre esély, persze dolgozni kell rajta, vele!

 

Segíthet a dolgon a megfelelő színtű beszédmód?

Amikor az egyik TV csatornán láttam az „Elnök emberei” című amerikai sorozatot nagyon imponált, ahogyan az amerikai elnöki kabinet tagjai egymással kommunikáltak.

Elindultak az ovális irodából a folyosón, és amíg alig egy perc alatt a sajtótájékoztatóra odaérve pár mondat alapján mindenki számára világossá vált az ott képviselendő stratégia.

Aztán ott a kormányszóvivő egy határozott és kerek beszédet rögtönzött ez alapján, amelyt öröm volt hallgatni.

Tényleg lehet ezt így is?

Az ilyen -azóta más hasonló filmekben is látott módon – kommunikációs eleganciának nyilvánvalóan nem sok köze lehet a munkahelyi valósághoz.

Az világos, hogy egy civilizált ember képes akár még a költői beszédmód alkalmazására is, azonban fel kell ismerni, hogy melyek azok az élethelyzetek, amikor a szájbarágós, úgynevezett, igazán prózai stílus lehet a legmegfelelőbb.

Ezt a kettősséget legjobban a nagyvállalatok értekezletein lehet tapasztalni.

Hosszú és semmitmondó szájtépés után a munkatársak sokszor úgy állnak fel a hatalmas tárgyalóasztaltól, hogy a mögöttük hagyott másfél-két óra során – a ködös ékesszóláson túl – az égvilágon semmi érdemi eredményre nem jutottak.

Ismerjük ezt jól a szakmánk mindennapjaiból, megfejelve azzal, hogy különböző idegennyelvű szak- vagy specifikus kifejezés – jó sok rövidítéssel tűzdelve – rendszeres használatával színesítik a mondatokat.

Persze, egy nagy összekacsintással mindenki játssza a szerepét: profik vagyunk, (beszerzők, logisztikusok, multinál dolgozók …) félszavakból is értjük egymást…!

 

Össze sem tudnám számolni, hogy életem során – függetlenül aktuális pozíciómtól és szerepkörömtől – hányszor hagyta el a szám a következő mondat:

“Szeretném, ha úgy állnánk fel ma az asztaltól, hogy előtte egyértelműen tisztáznánk, kinek mi a feladata az adott ügy kapcsán.”

Nyilván annak is lehet értelme, hogy csak úgy céltalanul összeverődnek a kollégák, ám akkor már érdemesebb meglazítani a ruházatot és bedobni pár pohár italt, akár egy jó kerthelyiségben.

Nem vitás, hogy van helye a balladai homálynak, a kétértelműségnek, a költészet minden formájának.

A szerelmeknek, a barátságoknak, a művészeteknek közös jellemzője, hogy nem nevezünk benne mindent a nevén, hiszen, ha jól ismerjük egymást, olvasunk a másik gondolataiban.

A legtöbbünknek azonban úgy gondolom, minden bizonnyal van még mit tanulnia ezen a téren.

Mi, férfiak többnyire tömören, racionálisan kommunikálunk, míg a nők többsége imád csacsogni, csevegni, érzelmekkel átitatni a beszédet.

Mindkettőben van érték, és szerintem igazi küldetés lehet, hogy megtanítsuk a másik felet a saját nyelvünkre.

Mindkét megközelítésre égető szükség van, ha azt a célt tűzzük magunk elé, hogy egy munkahelyi közösségben akár félszavakból is meg tudjuk érteni egymást.

 

Stresszhelyzet a munkahelyen – stresszes-e nálunk ebben a szakmában dolgozni?

 Stresszhelyzetbe bárhol, bármikor kerülhetünk.

Az, hogy ezekben a szituációkban hogyan cselekszünk, függ attól is, hogyan tudunk megküzdeni az adott helyzettel, mennyire bízunk önmagunkban, saját erőnkben, saját döntéseink helyességében.

Fontos lehet az is, hogy ha hibázunk, fel tudjuk-e ismerni, be merjük-e vallani, tudunk-e váltani, változtatni az esetleges hibás döntésünkön.

Sokszor azt is meg kell tanulni, hogy merjünk hibázni, és merjük azt beismerni.

A munkahelyi stressz kapcsán sincs ez másként.

 

A mi szakmánk, a napi tevékenységünk vitathatatlanul terhelt a stresszhelyzetekkel, úgy szoktuk mondani, – magam minden új jelentkezőnek az első találkozáson elmondom, minden belső értékelésnél felhívom rá az érintett figyelmét- igen magas stressz fokozatú!

A munkahelyi stresszként többet azonosíthatunk.

Van az úgynevezett objektív stressz, ami az adott munkával együtt jár, előre látható, tudható, kiszámítható, és a munkába álláskor eldönthető, hogy bevállalja-e a munkába álló vagy sem.

Ha mégsem bírja ezeket és ezzel szembesül, ezt belátja, akkor munkahelyet lehet és kell változtatnia. (Ilyen a mienk is: monoton, állandó magas leterheltségű munka, az egyhelyben ülés, az összezártság, a kiemelt felelősség stb.)

Szubjektív stressz, ami előre nem kiszámítható, aminek oka gyakran belül, a személyiségben keresendő, ami leggyakrabban önismereti hiányból, tolerancia-hiányból, önértékelési és önbizalomhiányból és/vagy váratlanul előálló krízishelyzetből fakadhat.

 

Gyakran a munkahelyi közösség úgy vezeti le az önmagával és a munkahellyel kapcsolatos elégedetlenségét, hogy ahelyett, hogy átgondolnák, min tudnának közösen változtatni ahhoz, hogy jobb, könnyebb legyen a helyzet, vagy gyávák változtatni, tovább nehezítik a helyzetet még azzal is, hogy egymást bántják, egymást hozzák megalázó, rossz helyzetbe, „ha nekem rossz, legyen neked is rossz” alapon.

 

Ennek a magatartásformának mostanság divatos összefoglaló neve is van, ez a mobbing,

(jelentése gyakran ismétlődő pszichológiai terror, legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül tartó cselekedetek sorozata egy egyén vagy egy közösség részéről, amelyek egy vagy több egyén ellen irányulva azoknál mentális vagy fizikális kórtani jelenségekhez vezetnek)

kiközösíteni, megalázni, tönkre tenni, kikészíteni viselkedésünkkel egy másik embert, embereket. Önmagában persze már az is szomorú, hogy rendszeres előfordulása okán már szakszó is született erre a magatartásra.

Nehogy azt higgyük, hogy ezek bárhol, bármelyik közösségben ismeretlen dolgok! Maximum nem ismerik fel az érintettek, hogy ezek milyen veszélyesek.

Néhány példa:

Sugdolóznak az érintett háta mögött. Ha közeledik, elhallgat a csapat egyik fele.

Gúnyosan végig mérik az öltözékét, megjegyzést tesznek rá a háta mögött, kibeszélik.

Együtt esznek, kínálgatják egymást, közösen mozognak, tartanak cigi szünetet, elvonulnak, de a

kiközösítendőt, kiközösítendőket kihagyják ezekből.

A lenézett munkafeladattal bízzák meg konzekvensen, és ha elvégzi, kapja az újabbat. Nem ismerik el a lenézett valós képeségeit.

Folyamatosan gonosz emberi játszmák és azok elleni védekezések jellemzik az együttélésüket.

 

Sajnos, vannak olyan emberek, akiknek az a jó, ha az a másiknak rossz.

Ennek érdekében ők, ha elsőre hihetetlennek gondoljuk is, bármire képesek.

Jó, ha tudjuk, hogy ez csak akkor működik így, ha ehhez a másik fél is aktív partner.

Ezt nevezi a pszichológia emberi játszmának.

A játszma viszont azonnal működésképtelenné válik, ha a szenvedőnek kipécézett fél nem a másik elképzelésinek megfelelően reagál, hanem meg tudja védeni magát, ki tud állni önmagáért, szakszóval élve: asszertív magatartással képes önmaga érdekeit megvédeni.

Ilyenkor gellert kap a mobbingoló törekvése, hiszen nem az történik, amit ő, ők elképzeltek.

Nem tudja kiszolgáltatottjává lealacsonyítani a másik embert, mert az meg tudta fordítani a játszma menetét. Ez önmagában is meg tudja szüntetni ezt a fajta stresszt.

Képzeljük magunk elé ezt az amúgy ismerős helyzetet: végig mérik, és kinevetik, majd elfordulnak, pusmognak, valószínűleg arról, hogy néz ki, milyen a haja, a ruhája.

Gondoljuk csak közösen végig:

Mit tennénk hasonló helyzetben?

Volt-e már valaki életében, akár gyerekként is hasonló helyzetben?

Mit tett akkor? Most mit tenne, ha visszafordítható lenne az idő kereke? Mindenki elégedett lenne az akkori vagy az elképzelt viselkedésével?

 

Ezzel a gondolatmenettel és az úgynevezett önismereti munkával közelebb kerülhetünk önmagukhoz, és annak megismeréséhez, hogy az énképük, az önértékelésük milyen szinten áll valójában.

 

Pozitív énkép és relaxáció

 A stresszhelyzetek jó megoldásához fontos a pozitív énkép, a reális önértékelés, a valós eredményeken nyugvó önbizalom és a változtatni tudás és merés képessége és bátorsága.

A munkavégzés közben elfáradhatunk még a legjobb munkahelyen is. 

Telítődhetünk az ingerekkel, a feladatokkal, a hallottakkal, a látottakkal.

Ilyenkor nagyon jót tesz a relaxáció, meditáció, – ha tudjuk azt gyakorolni, ismerjük, megtanultuk, megtanítottak rá – de sokat segít néhány egyszerű mozdulatsor, mély légzésekkel, vagy néhány korty folyadék, vagy pl. egy szelet jókor jött csoki is.

A lényegi megoldás azonban az, ha a munkáltató odafigyelve a munkahelyi stressz okozta ártalmakra, biztosít a dolgozóinak rendszeres feltöltődést eredményező pihenést, testi-lelki tréningeket.

Utóbbiak célzottan arra szolgálnak, hogy a dolgozók elsajátíthassanak olyan módszereket, amelyekkel egymást könnyebben megértik, konfliktusaikat kezelni tudják anélkül, hogy a gyakori, ám semmit meg nem oldó sértődés vagy agresszió jelentkezzen náluk.

Megpróbálom innen a saját logikai ívem mentén folytatni a szerintem elengedhetetlenül szükséges további ismeretek közreadását.

Tény megfelelő kommunikáció hiánya miatt mondanak fel a legtöbben a munkahelyeken 

Több felmérés szerint a megkérdezettek 62 százaléka a nem megfelelő információáramlás, illetve a megfelelő kommunikáció hiánya miatt nem elégedett a munkájával.

Működő kapcsolatok nélküli kellemetlen légkör alakul ki, a munkavállalók kedvetlenül végzik feladataikat.

Az információcsere hiánya széleskörű probléma, ami csoportban együtt élő emberekre hat, és annak minden tagjára kiterjed.

A kommunikáció módját a korábbi nemzedékektől tanuljuk. Azt, hogy ki és milyen szinten, hogyan képes kommunikálni, azt az egyén korábbi tapasztalatai határozzák meg. (Ismert ugye, máshol szocializálódott)

Az emberi kommunikációra alapvetően két dolog jellemző.

Az egyik az, hogy a kommunikáció az emberi élet szükségszerű velejárója. Nem lehet nem kommunikálni.

A másik az, hogy a kommunikáció mindig kétszintű folyamat, állandóan van egy tartalmi és viszonymeghatározó szintje. A tartalmi szint jelenti azt, amiről szó van, amiről a kommunikáció szól.

A viszonymeghatározó szint a kommunikáló felek egymáshoz való viszonyát jelzi.

A cégeken belüli kommunikáció fajtái

Az emberek közötti kommunikáció jelen van a baráti, a rokoni, illetve munkahelyi viszonyokban.

Az interakciók, az emberek közötti kölcsönhatások vizsgálata mutatja, hogy az emberek nem úgy viselkednek, ahogyan egy társas élethelyzet objektíve, igazából van, hanem annak megfelelően, ahogyan ők a szituációt definiálják, minősítik.

Tehát a kommunikációk és az interakciók során kialakulnak érzelmek az érintett személy felé, így jön létre egy képünk róla.

Amennyiben nincs kapcsolat, nem alakulnak ki érzelmek az adott személlyel, megmarad az a feltételezés, hogy milyen lehet a másik.

Mi történik, ha ez az interakciók nélküli világ a munkahelyünkön érvényesül? Hogyan kezeljük? Milyen hatással van ránk és környezetünkre?

 

A cégen belüli kommunikációban 3 fő típust különböztethetünk meg:

  • cég kommunikál az alkalmazottja felé,
  • az alkalmazott kommunikál a cég felé,
  • alkalmazottak kommunikálnak egymással, illetve más emberek felé (megbízók, hatóság).

 

A kommunikáció az azt adó és az azt vevő között zajlik, a lényeg pedig mindig az információ tartalmában rejlik, kérdés, hogy mit tart belőle fontosnak az adott ember.

Minden onnan indul ki, hogy mit mondunk ki vagy mit nem, az ember ezen keresztül ismeri meg önmagát és a másik felet.

Mivel mindannyian társas lények vagyunk és tény, hogy az egyének egymás jelenlétében többletteljesítményre képesek, lelkesebbek, érzelmeink intenzívebbek, motivációnk a cselekvésekre erőteljesebb, kölcsönösen inspiráljuk egymást.

A csoport tehát segíti az egyént az autonómiája elérésében és a kapcsolatok kialakításában.  

 

Miért problémás azonban az, ha keveset kommunikálunk?

Vegyük számba:

Bizonytalanság és kétely terjedése
„A hallgatás a megvetés legtökéletesebb megnyilvánulása” – fogalmazott G. B. Show.  
Ha nem alakul ki társalgás, bizonytalanságérzet uralkodik el az emberen, nem találja a helyét.

Nem tudja miért van rá szükség, miért fontos a munkája, mi annak a jelentősége?

Folyamatos kételyek merülnek fel benne. Arra hagyatkozik, amit innen-onnan hall, téves következtetéseket von le egyes szituációkból és stresszessé válik.

Nincsen tiszta képe a cég struktúrájáról, a cégben zajló ügymenetekről, nem bízik meg a munkatársaiban és a felettesében sem.

Ez az összetett és hosszútávon zajló folyamat vezet ahhoz, hogy az egyén kilépjen a bizonytalan helyzetből és véget vessen addigi szorongó munkakörülményének.
A bizonytalanságból kiinduló szóbeszédek, pletykák terjedése

Amikor az emberek nem tudják, merre haladnak, abból szóbeszéd és pletyka keletkezik.

Ez egy természetes emberi viselkedés, hogy megpróbálunk a megválaszolatlan kérdésekre választ találni, megoldani a rejtélyeket.

A kommunikációhiány által tátongó űr keletkezik az alkalmazottak és vezetőik között, így elindulnak a spekulációk:

Miért nem kapok semmilyen pozitív visszacsatolást már vagy 3 hónapja? Nem végzem jól a munkám. A vezetőség miért tart konzultációt hosszú ideje az irodában? El akarnak bocsátani valakit. Én leszek az? Biztos én leszek az!

Elégtelen termelékenység megjelenése, hiányzó határidők, feladatok elhanyagolása

Felmerül a kérdés, miképpen kellene elvégezniük a munkájukat, miközben nem biztosak a feladataikban, egyáltalán eredményes, szükséges-e, amit csinálnak?

Ez a helyzet időveszteséghez vezet, majd hezitáláshoz, hogy az egyes feladatok ellátása egyáltalán fontos-e vagy sem.

A termelékenység fontos alappillére, hogy erős meggyőződésünk legyen arról, hogy mit kell csinálni és mikorra, nem pedig, hogy hogyan és miért. Hasonlóan fontos, hogy legyen világos terv a munkafolyamatról.
Szegényes ügyfélkiszolgálás

A minőségi szolgáltatás egy jól olajozottan működő gépezethez hasonló.

Azonban, ha a kommunikáció hiánya lerombolja az egyéni és csoportos munkavállalói tevékenységet, az a megbízók előtt is megmutatkozik: a megbízó nem fordul bizalommal a megbízotthoz. Sok ilyen helyzetet látunk más szolgáltatók piac és ügyfél vesztései esetében.

A kommunikáció megerősítése által elkerülhetők az ilyen hibák, a bizalomhiányok és kikerülhetők a feleslegesen felmerülő kérdések.

 

Nyitott és következetes kommunikáció

 Ha a munkavállaló boldogtalan, az kilépést eredményez.

Az elégedetlenség kihatással van a munkájára és az egész szervezetre. Cél és struktúra hiányában, minél távolabb szeretnének kerülni az adott helyzettől.

Megoldhatók az említett élethelyzetek, amennyiben egy olyan vezető áll a csoport élén, aki képes felismerni a probléma okát és meg is oldja azt.

Milyen is ez a jó vezető?

Tisztességes, ami bizalmat ébreszt az emberben, betartja az ígéreteit és elismeri a hibáit.

Mindemellett szenvedélyes, kíváncsi és bátor.

Az eredményesen működő cégeknél folytatott vizsgálatok során kiderült, hogy az ilyen vállalatokat erős akaratú, de emberileg szerény, visszafogott stílusú vezetők irányítják.

Akik egyértelművé teszik és rendszeresen kommunikálják a jövőképet, az elvárásokat, célokat. Munkatársaikat gondolkodásra, véleményalkotásra, cselekvésre ösztönzik.

Ezáltal kialakul egy jól felépített rendszer, melyben mindenki elmondhatja gondolatait, emellett megvan a saját szerepe, ami tiszta kapcsolatokat eredményez és egyértelművé teszi a feladatokat.

 

Egyenes beszéd jelentősége a munkahelyen, jó tanácsok a kényes helyzetekre

 Az őszinte kommunikáció a munka világában kifejezetten a konfliktusgyanús helyzetekben nem is hinnénk, hogy mennyire hasznos lehet.

A mindennapok azonban azt mutatják, hogy valamiért – az esetek többségében nálunk is – mégis meglehetősen akadozva működik.

Először is ott van a férfiak és nők közötti eltérő kommunikációs szemléletek és kódolási szintek, vagy gondoljunk csak a konfliktuskerülő, valószínűleg önbizalomhiánnyal és adott esetben szorongással küzdő egyének jellemzőire és az ebből fakadó sokszor homályos megfogalmazásokra is. 

Arról nem is beszélve, hogy vannak azok a munkatársak, akik azt hangoztatják, hogy “én egy őszinte ember vagyok, aki kerek perec megmondom, amit gondolok”.

Ők azok, akik valószínűsíthetően a legkevésbé érzik át az ilyen a párbeszéd igazi a lényegét, és az esetek többségében csupán felpaprikázott utcai harcosként ugranak rá egy-egy “jól megmondhatom végre neki a magamét” helyzetre.

 

Teljesség igénye nélkül pár tanács az őszinte kommunikáció alkalmazásához a konfliktusgyanús helyzetekben

– Az egyenes beszédhez szorosan hozzátartoznak a tények és a konkrétumok.

Ne kerteljünk, ne ködösítsünk, és ha valamivel nem vagyunk tisztában, akkor ezt se rejtsük véka alá. Kérjünk időt, amíg utánanézünk a konkrétumoknak, és soha ne csapjunk a hasunkra, és ne saccolgassunk.

Már csak azért is, mert ha számonkérésre kerül sor, – a mi szakmánk már csak ilyen – kizárólag ezek alapján lehet egyértelműen eldönteni: kinek van igaza.

Beszél a testünk is!

Az egyenes beszéd egyik legjellemzőbb külső jegye az, hogy a másik fél szemébe nézünk, emellett egyenes a testtartásunk és határozott a hanglejtésünk, és az sem árt, ha előrehajolunk a széktámlának való hátra dőlés helyett.

Biztos most mindenki be tudja azonosítani név nélkül, hogy ki az, aki nálunk erre akár pozitív és negatív példa is.

-Maximális felelősségvállalás.

Az is nagyon fontos, hogyha hibáztunk, elismerjük és vállaljuk érte a felelősséget.

A főnök-beosztott viszonyában talán ez a legkényesebb pont, hiszen egy munkatárs sem szereti, ha a vezetője rajtakapja, amikor elront valamit.

Ám a másik fél nézőpontjából: ha valaki megpróbálja kihúzni magát a felelősség alól, jóval nagyobb bajba keveri magát, mintha őszintén vállalná a helyzetet, és minél előbb tenne a megoldásért.

– Mindig maradjunk tárgyilagosak.

Másként mondva: ne vegyük magunkra a személyeskedő megjegyzéseket.

Nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni, de az is lehet, hogy egyáltalán nem sértésnek szánta a másik fél. A visszavágás helyett sokkal fontosabb, hogy tudassuk a másikkal: nem értjük a reakcióját, de kíváncsiak vagyunk rá, hogy mi van mögötte.

-Mutassunk empátiát!

Ha türelmetlen, feszült a másik, kérdezősködjünk a viselkedése felől.

Engedjük, hogy megmagyarázza a tetteit. Ne sértődjünk meg, és megint csak ne vegyük magunkra az esetleges piszkálódását.

-Tartsuk tiszteletben a másik véleményét.

Kérjük ki a másik véleményét, és hallgassuk végig.

Ne szakítsuk félbe akkor sem, ha nem tetszik, amit mond. Engedjük, hogy végig mondja mindazt, amit gondol. Csak akkor lesz egyenes a párbeszédünk, és akkor várhatjuk el az ő figyelmét is, ha ez kölcsönös. Az is lehet, hogy felfigyelünk olyan momentumokra, amellyel még többet hozhatunk ki az együttműködésből.

-A kritikát árnyaltabb formában is közölhetjük.

Ha egy súlyos hibát vagy elmarasztalást kell közölnünk az illetővel, ne rejtsük véka alá, ám nem mindegy, hogyan fogalmazzuk meg. Itt már jó, ha árnyalatokat alkalmazunk.

Például ne csak annyit mondjunk, hogy “Ilyen többet nem fordulhat elő.”, hanem kínáljunk rögtön egy alternatívát is: “Szeretném, ha változtatnál a dolgaidon. Úgy gondolom, akkor eredményesebb lehetne a közös munkánk is. Azt javaslom, hogy …. és kíváncsi vagyok, te mit gondolsz erről.”

Nyitottan a kompromisszumra.

Egy kényes tartalmú megbeszélés során az adott szituációjában el kell dönteni, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni a kommunikációban is.

Ha eldurvulna a helyzet, mindenképp kérjük meg a másik felet, hogy üljünk le külön megbeszélni a lehetőségeket. Adjuk a tudtára, hogy célunk a probléma megoldása, és biztosak vagyunk benne, hogy ő is erre fog törekedni.

Végezetül ne felejtsük el:

a munkahelyünkön a munkakörnyezetünkben mi is irányítjuk a céges kommunikáció egészét, így mi is felelősek vagyunk azért is, ha negatív irányba fordul a céges kommunikáció!

Ezért az olyan kijelentések, mint az “Öntsünk tiszta vizet a pohárba!”, vagy éppen “Felejtsük el a vitánkat, és kezdjünk tiszta lappal!” csak akkor segítenek, ha utána nem minden ugyanabban a mederben zajlik tovább.

Ha azt szeretnénk, hogy a dolgok ténylegesen megváltozzanak körülöttünk, saját magunknak is változni kell.

Az a viselkedés és stílus lesz a mérvadó ebben, amit nap, mint nap, mi magunk képviselünk – akár fáradtak, stresszesek, vagy akár kiegyensúlyozottak, illetve jókedvűek vagyunk!

 

Nem gondolom, hogy a fentiekben leírt javaslataim mindegyike azonnal elsajátítható, betartható lesz. Abban azonban töretlenül hiszek, – ezt a munka világában eltöltött sokéves ezirányú tapasztalatom megalapozza – ha és amennyiben a javaslatok értő fülekre és jobbító szándékra vagy minimum felismerésre vezetnek akkor lépésről lépésre haladva komoly változtatásokat tudunk elérni azért, hogy minden érintett számára ebből a szempontból is komfortosabb hellyé váljon a munkahelye, a tevékenységét érintő stresszhelyzetek száma, megoldása egyszerűbbé váljon és nem utolsó sorban az adott cégen belüli munkahelyi légkör jelentősen javuljon.

 

Ha már így belemelegedtem, nézzünk még további összefüggéseket és ajánlásokat.

 

Mi a tökéletes munkahelyi viselkedés titka?

Legyünk tisztában az alapvető udvariassági szabályokkal, és tartsuk be őket!

Napjaink nagyobb és így életünk jelentős részét a kollégáinkkal töltjük, egyáltalán nem túlzás azt az elcsépelt, de igaz közhelyet állítani, hogy a munkahelyünk a második otthonunk.

Azonban az sem mindegy, hogy az ott töltött idő milyen minőségű. Amikor minden nyugodt, kiegyensúlyozott, bizonyára mi magunk is udvariasabbak, kedvesebbek vagyunk a többiekkel.

Na, de mi történik akkor, ha jön a feszített tempó, a stressz, a határidő csúszások, a hibák, a kritikák? Akkor is úrinők és úriemberek tudunk maradni egymással a többiekkel?

Megpróbálom felsorolni a legfontosabb illemszabályokat, amelyek a munkahelyi kapcsolatainkra érvényesek, és javaslom, hogy tartsuk magunkat lehetőség szerint minden körülmény között ezekhez!

Vezető munkatársaim részére:

– Ha vezetőként dolgozunk, sose fölényeskedjünk munkatársainkkal. Tartsuk tiszteletben egyéniségüket, fontoljuk meg javaslataikat, kezdeményezéseiket.

– A munka felosztásában figyeljünk az egyéni készségekre és képességekre is, az eredményeket pedig igyekezzünk minél objektívebben elbírálni.

– Ha valamelyik munkatárssal a munkán kívül baráti kapcsolatunk alakult ki, ezt nem illik sem titkolni, sem visszaélni vele. Fontos, hogy a beosztott se próbálja kihasználni a munkán kívüli barátságot, és ne próbáljon belőle jogtalan előnyöket kicsikarni.

– Ha feladatot osztunk ki a csapatnak, mindig konkrét személynek delegáljuk. Fogalmazzunk pontosan és félreérthetetlenül.

– A jó vezető egy-egy munkatárs hibáit sosem a többiek előtt tárgyalja ki, hanem lehetőség szerint az érintettel. Ide értendő az is, ha az szükséges akkor egy másik vezető jelenlétében. Kivételnek számít, ha olyanról van szó, ami a többiek előtt, az egész csapatra nézve tanulságos.

– Ügyeljünk a következők betartására is! A munkatársainkkal való udvarias kapcsolattartást igyekezzünk a lenti szavakba vagy azok kombinációjába sűríteni:

“Igazán büszke vagyok rád.”
“Mi a véleményed?”
“Legyél szíves”
A legfontosabb szó: “Köszönöm.”
És a legkevésbé fontos szó: “én

 

Beosztott munkatársaim részére:

– Ne vigyük túlzásba a bizalmaskodást a főnökünkkel, bármilyen jó vele a kapcsolatunk. A túlzott “bratyizás” a többi munkatárs szemében bosszantóan hat.

– Sose viselkedjünk túlságosan alázatosan a főnökünkkel szemben, ez ugyanolyan illetlenség, mint a bizalmaskodás.

Ne felejtsük el: a két fél között munkatársi, és nem úr és szolga viszony áll fenn. Ehhez tartsuk magunkat. Ez azonban nem jelenti azt sem, hogy ne adjuk meg a tiszteletet a felettesünknek.

– A tisztelet kifejezéséhez tartozik az is, hogy előre köszönünk a vezetőnknek, és kézfogásnál megvárjuk az ő kezdeményezését.

– Ha a vezetőnk szeretne velünk beszélni és hív, akkor kopogás előzze meg a szobájába való belépésünket.

– Ha a vezetőnk nem kínál hellyel – ami egyébként udvariatlan dolog -, ne üljünk le magunktól.

– Női vezető – férfi beosztott felállás esetén kettőzött figyelmességgel járjunk el: egyrészt a vezetőnek, másrészt a nőnek kijáró megbecsülés legyen érezhető a magatartásunkból.

Azt azonban ne tévesszük szem elől, hogy az illető elsősorban vezető, és csak másodsorban nő.

– Ne csak a vezetőnkkel, hanem a velünk egy szinten lévő munkatársainkkal is viselkedjünk udvariasan.

A furkálás, irigykedés, rágalmazás, pletykálkodás tiszteletlenség egymás iránt, tartózkodjunk ezektől.

– Ha dohányzunk, mindig legyünk maximálisan körültekintők az erre vonatkozó munkahelyi szabályok és íratlan elvárások betartására. Rendszeressége, hossza. Aki nem dohányzik annak is jár munkaközi szünet, figyeljünk erre.

– A munkahelyi telefonálásaink ne a privát életünkről szóljanak. Ha mégsem tudjuk máskor elintézni ezeket, korlátozzuk a minimális szintre, fogjuk rövidre, és menjünk ki a közös helyiségekből arra az időre.

– Amennyiben reménytelennek látjuk jövőnket a cégnél, akkor se felejtsük el az udvarias viselkedés alapszabályait, ha már döntöttünk, hogy elmegyünk akkor amíg vagyunk a cégnél ugyanúgy tegyük oda magunkat a jelenlegi feladatainkba. Így, ha elmegyünk, nem egy megkeseredett munkatársat búcsúztatnak a többiek, hanem egy értékes kollégát, aki vette a bátorságot, és továbblépett egy új kihívás felé.

 

Javaslom, hogy a napi viszonyaink során vegyük figyelembe a fentieket, szerintem kizárólag csak előnyünk származhat belőle. Ám ha nagyon reménytelennek látjuk a helyzetet, azt se feledjük: megoldás mindig van.

 

Végezetül, ha már fentebb hivatkoztam a sok éves munkában szerzett tapasztalataimra akkor úgy korrekt, hogy a munkahelyi kommunikációs készségek fejlesztésére ismertessek egykét nekem bevált eszközt:

 

– Legyél szuper jó hallgatóság
Az emberek jelentős hányada nemcsak a munkahelyen rettenetes hallgatóság.

Ahelyett, hogy figyelnének a kollégáik szavaira, már az első mondat után a válaszon gondolkoznak, félbeszakítják az illetőt, vagy mögöttes, sok esetben téves tartalmakkal töltik meg mondanivalóját.

Annak érdekében, hogy megértsd a munkatársad, összpontosíts teljesen a szavaira, a nonverbális kommunikációjára.

Verbális jelzésekkel − pl. „ühüm”, „értem” – fejezd ki, hogy figyelmesen hallgatod, és érdeklődsz mondanivalója iránt. Ha koncentrálsz, garantáltan elkerülhetők lesznek a félreértések, és az egymás melletti elbeszélések a munkahelyeden.

– Le az előítéletekkel!
Kerüld el az előítéletet és az azonnali félbeszakítást.

A hatékony kommunikáció sikerességéhez nem szükség az, hogy kedveld az illetőt, vagy feltétlenül egyetérts ötleteivel és véleményével. Ettől függetlenül legyél jó hallgatóság.

Türelmesen, minden rosszindulat és ellenszenv nélkül mondd el neki a Te véleményed a problémáról. Ki tudja, lehet a két ötlet kombinálásából jön létre az igazán jó megoldás.
– Fogadd el azt, hogy minden ember más.

Van, aki ingerlékeny, van, aki már egy csekély jelentőségű kritikától elpityeredik, és ne feledkezzünk meg a csendes ragadozókról sem.

Ha már kiismerted az adott kollégád kommunikációs stílusát, alkalmazkodj hozzá és az ő személyiségéhez igazítva add át neki az információt, hidd el, több eredményre vezet majd.

– A testbeszéd fontosabb, mint gondolnád
Mutasd ki az érdeklődésed mások mondanivalója iránt.

Néha mosolyogj és ügyelj a test –és kéztartásodra. Az összegörnyedt testtartás szorongást tükröz, az összekulcsolt kezek és a szemkontaktus mellőzése pedig azt sugallják, hogy nem vagy nyitott arra, hogy befogadd az adott fél üzenetét.

A testbeszédnek a „face to face” kommunikációban nagyobb szerepe van, mint gondolnád, érdemes odafigyelned rá.

– Ügyelj a megfelelő kommunikációs csatorna kiválasztására
Abban az esetben, ha a mondandód kétértelmű, vagy mélyebb átbeszélést igényel, a személyes kommunikáció a legmegfelelőbb megoldás.

Ha egy általános tartalmú üzenetről van szó, az e-mail és a telefon a tökéletes csatorna ahhoz, hogy átadd az információkat.

Előfordul, hogy sok generáció dolgozik egy munkahelyen. Ilyenkor vedd figyelembe, hogy nem mindenki ugyanazt a kommunikációs csatornát preferálja.

Például, még a fiatalabb generációk (Y, Z) is miközben elismerik a technológiai fejlődés jelentőségét a termelékenység növelése és a feladatok ellátásának segítésére, a személyes kapcsolattartást tartják kiemelkedő fontosságúnak.

-A humor jelentősége
A humor mindig beválik.

Ha ideges vagy a munkatársaknak adott prezentáció előtt, nem muszáj az első pillanattól leplezned azt. Nyugodtan ejts el egy humoros megjegyzést arról, hogy mennyire izgulsz, ezáltal oldva a feszült hangulatot.

Ezt követően pedig csak határozottan! – hidd el, mindenki máshogy fog hozzáállni az előadásodhoz.

 

Utolsó ajánlásként szánom!

Összességében kedves olvasó, ha úgy érzed, hogy a kommunikáció az erősségeid közé tartozik, akkor érdemes ezt kihasználnod és eköré építened a karriered.

Akkor se csüggedj azonban, ha nehezen megy a kapcsolattartás.

Ne feledd, légy türelmes, minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik.

Fejleszd a képességeidet, és lépd át jelenlegi határaidat ahhoz, hogy megkönnyítsd a munkahelyi életedet.

 

Kérem, hogy mindenki, aki érintettnek gondolja saját magát az kellő figyelemmel tanulmányozza a leírtakat és a maga módján a saját felismerésével tegyen azért, hogy a jelenleginél tudatosabb és jobb munkahelyi kapcsolatok mellett végezhesse tevékenységét, mindenki közös örömére.

 

Sok sikert a változáshoz:

Tüske Péter

 

Utóirat:

Mellékelek egy tesztet, hogy aki akarja, az saját magának megnézhesse, hogy milyen a kommunikációs készsége, és azt mennyire tudja alkalmazni a munkahelyén.

HASZNOS KIS TANÚLSÁG!

 

 

Kommunikációs teszt

Járj utána annak, hogy mennyire jó a kommunikációs készséged, és ezt mennyire tudod alkalmazni a munkahelyeden.
1-5-ig terjedő skálán pontozd az alábbi állításokat aszerint, hogy mi, milyen mértékben igaz Rád.

(1: egyáltalán nem jellemző, 5: teljes mértékben igaz rám)

  1. Megpróbálom előre megjósolni a félreértés lehetséges forrásait, és foglalkozom is annak elkerülésével.
  2. Amikor e-mailt írok, megadok minden háttérinformációt és adatot annak érdekében, hogy érthetővé, és átláthatóvá tegyem üzenetemet.
  3. Ha nem értek valamit, általában nem kérdezem meg feletteseimtől, hanem a későbbiekben időt fordítok arra, hogy megértsem saját magam.
  4. Meglepődőm, mikor mások nem értik azt, amit mondok.
  5. Ki tudom mondani azt, amit akarok anélkül, hogy azon izgulnék, hogy másoknak mi lesz a véleménye rólam.
  6. Amikor beszélgetek valakivel, megpróbálom figyelembe venni az ő meglátásait is.
  7. E-mailt írok, mikor egy összetett problémát szeretnék közölni az emberekkel. Ezt gyorsnak és hatékonynak találom.
  8. Amikor befejeztem a riport, vagy e-mail megírását, gyorsan ellenőrzöm a helyesírást, és habozás nélkül küldöm is a kollégáimnak.
  9. Amikor beszélgetek, odafigyelek a másik testbeszédére.
  10. Diagramokat és grafikonokat használok ötleteim kifejtésére.
  11. Mielőtt kommunikációt kezdeményeznék, átgondolom, hogy mit kell tudnia az adott embernek, és hogyan közöljem vele az információkat.
  12. Amikor valaki beszél hozzám, azon gondolkozom, hogy mit reagáljak a mondanivalójára, annak érdekében, hogy megértse a véleményemet.
  13. Mielőtt e-mail-t írok, átgondolom, hogy melyik kommunikációs csatorna a leghatékonyabb módja az adott téma megbeszélésének.
  14. Megpróbálok segíteni abban, hogy a kollégáim megértsék a mögöttes tartalmát annak, amit prezentálok. Ez csökkenti a félreértések számát, és növeli az együttműködés minőségét.
  15. A kommunikáció megtervezésekor figyelembe veszem a kulturális korlátokat.

Add össze az általad adott számokat és nézzük meg az eredményed.

15-35 pont: Van mit gyakorolnod. Nem fejezed ki érthetően magad, és talán az üzenetek tartalmára sem koncentrálsz eléggé. Egy jó hír azonban van, hogy ha több figyelmet fordítasz a megfelelő kommunikációra, nagyobb sikereket érhetsz el a munkahelyeden, és ennek köszönhetően tartalmasabb beszélgetéseket folytathatsz a kollégáiddal.

36-55 pont: Kommunikátor vagy, de néha nehézségekbe ütközöl. Adj időt magadnak arra, hogy kiválaszd a legjobb kommunikációs csatornát, és fókuszálj az üzenetek megfelelő átadására ugyanolyan mértékben, mint a fogadásra. Csak így tovább, jó úton haladsz!

56-75 pont: Kiváló! Betöltöd a kommunikátor szerepét az üzenetek átadásakor és a fogadásakor is. Előre átgondolod a lehetséges problémákat és ki tudod választani a legjobb kommunikációs csatornát a mondanivalója hatékony átadására. Az emberek tisztelnek azért, mert érthetően fogalmazol és jó hallgatóság is vagy egyben.

Category Egyéb
Share :

Kedves Látogatónk, weboldalunk sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében weboldalunk igénybevételéhez, kérlek engedélyezd a sütik használatát! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás